Ez most egy őszinte véleménycikk vagy lehet inkább reakció lesz, megpróbálom nyugodt hangvételben megfogalmazni a gondolataim!
Erről a videóról lenne szó. Mindenki látta százszor már, megvan a véleménye is róla, de én most nem csak Eileen Gu reakciójáról szeretnék beszélni, mert az is megér egy misét és rohadtul nem értek vele egyet 100%-ban.
Hol a határ? Ha van egyáltalán
Elsősorban a jelenség az ami zavar, holott nem gondolom azt, hogy ez az újságíró „velejéig romlott” lenne és direkt csúnyán be akarta volna kérdezni.
De vannak azok a kicsit butácska, 5 perc hírnévért mindent megtevő újságírók, riporterek vagy bárkik akik zsigerből első kérdésre odabökik, hogy hello szia te korábban nyertél most mégis mi a franc történt, hogy nem lettél első?
És fogalmuk nincs arról, hogy az adott sportoló min megy keresztül nem csak, mint sportoló, hanem mint ember. Hogy napi hány órát kell csak azért tennie, hogy egy VB-n vagy egy olimpián ott legyen.
Mert igen rohadt természetes az, ha valaki világsztár akkor mindig top teljesítményt hoz és világcsúcsok meg világrekord pontok várhatók tőle/tőlük, de ez nem így van.
Eileen Gu kétszeres olimpiai bajnok és további 3 olimpiai ezüstérme van 22 évesen. Senkinek nem kell bizonyítania már semmit. Zárójelben megjegyezném azért, hogy kicsit kiállhatott volna jobban a társai mellett is, és ez az ami nem tetszett a mondanivalójával kapcsolatban. Főként „csak” magáról beszélt és fényezte a saját renoméját, de végülis őt kérdezték, szíve joga.
Cserébe, amit a tv néző lát és hall az a nem mindegy. Vajon egy kisgyerek, aki éppen azon gondolkozik, hogy tök jól síelek, tetszik ez az akrobatikus része is, kipróbálom magam ebben. De várjunk csak, azt hallottam, hogy már az ezüst se jó akkor én csak abban az esetben vagyok elég és érek valamit, ha folyton aranyat nyerek?
Lehet valakinek az a véleménye, hogy márpedig ez a tökös, ha igenis bekérdezi és megmondja neki. Igen ezzel én is így vagyok, utálom az unalmas interjúkat és kérdéseket, de ne egy érmestől kérdezzük meg egy olimpián, hogy na mizu miért csak második hely, hanem attól akinek akkora arca van, mint az ólajtó és koppan a végén. Na tőle kérdezzük meg, hogy azt mondtad simán első leszel, mi ez a tizedik hely?
És ezekben a helyzetekben jöhetnek a csodák, amikor ledobja neked az álarcot és kifejti, hogy a túlzott magabiztossága csak a bizonytalanságát fedte el. Na ez a tökös lépés egy riportertől.
Még egy utolsó adalék a sztori ezen részéhez. Bármikor hallottuk, hogy megkérdezik ezektől a sportolóktól, hogy egyébként hogy vannak? hogy minden rendben van-e velük?
Igen amúgy baromi unalmas kérdés és valószínűleg annyit mondanak rá, hogy persze jó minden. Csak ilyenkor mégis emberszámba veszed azt, aki a munkát adja neked kvázi és lehet sokkal szívesebben szólal meg utána nálad, mint egy olyannál aki a kemény kérdést feltette neki.
Áruló lenne?!
És itt jött még egy csavar az kiinduló történetben. Enes Kanter (Freedom) egykori NBA kosaras hazaárulónak nevezte Gu-t, mert annak ellenére, hogy az USA-ban született, ott is él és a Stanfordra jár egyetemre mégis kínai színekben versenyez.
Ne menjünk bele abba, hogy rengetegszer meg volt gyanúsítva, hogy fizetnek neki az országváltásért, kamu amit mond arról miért Kínát képviseli stb.
Ebben pedig nekem az álszentség és kétszínűség, ami nem tetszik. Addig minden fasza és rendben is van, amíg mondjuk az orosz vagy egyéb ázsiai kötődésű sportolók nyernek az Egyesült Államoknak mindenféle aranyérmeket, de amint egy ott született ember mégis más nemzetet képviselne, legyen az valóban önérzeti kérdés miatt vagy szimplán pénzügyi okokból, az már a világvége és alkotmányt meg minden törvényt sértő cselekedet.
A sport világában rengetegszer az érdek és a pénz az a két téma, ami miatt országot vált valaki, mert lehet egy új helyen több pénzt kap vagy sokkal több esélye van bekerülni a csapatba. De emberek vagyunk, érvényesülni akarunk és nyilván megélni valamiből.
Egyszer a jó oldalon állunk és a saját országunk vagy kedvenc csapatunk erősödik egy honosított sportolóval, másik esetben pedig egy klasszis távozik, pont, mint ahogy az életben jönnek és mennek a dolgok.
Vajon mennyivel lenne egyszerűbb és szebb csak örülni annak és csodálni, hogy milyen fantasztikus sportágak és sportolók vannak a világon, hiszen valójában erről szól az Olimpia. A sport ünnepe, a sportolók és nézők közös „fesztiválja”.
Vélemény, hozzászólás?