Találós kérdés!
Mi az, gyerekkorban menő és lehet flexelni vele a haveroknak, tini korban stresszelnek vele a szülők, fiatal felnőtt korban saját magad stresszeled ezzel, majd benő a fejed lágya és megvalósítod te is?
Nem, nem a házi kakaós csiga tökéletesítése ez, hanem egy cél amit nagyon sok sportoló tűz ki maga elé. Mégpedig az olimpiai bajnoki cím.

Így lassan 3 héttel az olimpia vége után mindenkiben leülepedtek a történtek, folytatódott az NHL is, Brock Nelson pedig folytatta a családi hagyományt azzal, hogy aranyérmet szerzett egy téli olimpián.

Nelson nagypapája, Bill Christian, és az ő testvére Roger Christian az 1960-as olimpiai bajnok amerikai hokicsapatot tagjai voltak, míg a nagybátyja Dave Christian a legendás 1980-as csapat tagjaként nyert aranyérmet.

Brock egyébként nagyapja és nagybátyja miatt viselte a 29-es mezt a válogatottban (23+6).

Ez egy szuper sztori amúgy a médiának meg minden más statisztikus könyvnek, oldalnak stb. De ha belegondolunk jobban milyen fantasztikus és elképesztő jégkorong família az övék, ahol most már 3 generáción keresztül van olimpiai bajnok a családban. És ez nagyon ritka manapság.
Nelsont pedig közel sem tartják óriási szupersztárnak, egy egyszerű – a szó jó értelmében vett – sportrajongónak fogalma sincs különösebben, hogy ő ki lehet.

De vajon Brocknak mennyire lehetett nehéz felnőni ebben?
Mert biztos voltak olyan pillanatok amikor ez hajtotta, amikor ez hátráltatta, és amikor ez mentette meg. Ami egyben áldás az lehet átok is, de nála álom lett.

Rengeteg olyan fiatal sportolót látunk évtizedek óta, hogy a rájuk rakott nyomás miatt eltűnnek, nem lesz belőlük „semmi”. Vagy épp egy szülő/nagyszülő álma nem teljesedik ki és akkor a gyerek pont kapóra jön, hogy ezt majd megvalósítsa.

Nyilván ez a hozzáállás rettentő káros lehet egy ilyen szoros családi kapcsolatban, de a Christian-Nelson családban ez pont „jól sült el”. Brock Nelson rengetegszer nyilatkozta, hogy a nagyapja a legnagyobb szurkolója és kiskorában nem is tudta, hogy mit ért el, csak később realizálódott ez benne. Magyarul valószínűleg sosem volt agyon nyomasztva azzal, hogy na kisunokám mikor folytatod az én és a nagybátyád örökségét?

Én szeretek hinni a sport sorsszerűségében és azt gondolom, hogy a sport nagyon sokszor a sztorikról és a teljesítményről szól, és ez egy jó sztori ami mögött elképesztő teljesítmény áll.