A jégkorong statisztikai rendszere sokak számára elsőre furcsának tűnhet, különösen azoknak, akik más csapatsportokat – például labdarúgást vagy kosárlabdát – néznek. Az egyik leggyakoribb kérdés: miért jár egy gólhoz akár két gólpassz és miért nincs öngól? A válasz a sportág tempójában és a statisztikák értelmezhetőségében keresendő.

A jégkorongban a gól gyakran kaotikus körülmények között születik: pattogó korong, takarás a kapu előtt, védőkről és korcsolyákról irányt változtató lövések.
A jégkorong szabályai szerint minden gól a támadó csapatot illeti, függetlenül attól, hogy a korong utoljára kihez ért.

A szabály egyszerű és egyértelmű

Ha egy védő vagy a kapus juttatja a korongot saját kapujába, a találat akkor is a támadó csapat góljaként kerül be a jegyzőkönyvbe.
A gólt általában annak a támadó játékosnak írják jóvá, aki utoljára hozzáért a koronghoz az ellenfél csapatából. Ha ez nem egyértelmű, a hivatalos statisztikák szerint a legközelebb helyezkedő támadó kapja meg a találatot (Tehát néha szó szerint jókor lehet jó helyen lenni).

A jégkorongban nem azért nincs öngól, mert a hibák ritkák lennének, hanem mert a sportág gyorsasága és sajátos logikája ezt a megoldást tette a legésszerűbbé. Itt minden gól a támadás eredménye – még akkor is, ha az utolsó érintés éppen egy védőé volt.

Mi az, hogy kettő?

Ha a támadás során háromnál több játékos is passzol egymás után, akkor kizárólag az utolsó két korongérintés számít asszisztként. A korábbi érintések statisztikailag már nem kerülnek rögzítésre, hiszen akár az egész sor kaphatna egy körbejáratás során asszisztot miközben „csak” az utolsó két passz vezetett valójában gólig.

A szabály történelmi háttere

Már a 20. század elején, az észak-amerikai profi jégkorong kialakulásának idején megszületett ez a szabály, amikor a statisztikák egyre fontosabb szerepet kaptak. A cél egyértelmű volt: megjutalmazni a csapatmunkát, de elkerülni, hogy egyetlen gól túl sok pontot eredményezzen. Ami akár odáig is vezethetne, hogy minden második játékos 100 pont felett termeljen egy NHL szezonban.

Már korán felismerték, hogy a jégkorong gyors játékmenete miatt egy támadásban gyakran több játékos is szerepet játszik, de nem mindegyikük hatása egyformán közvetlen.

A rendszer lehetővé teszi, hogy az első assziszt gyakran a klasszikus gólpassz legyen, a második pedig az a játékos, aki a támadást elindította vagy helyzetbe hozta a passzolót.
A nagyon elvetemült szurkolók akár ezeket is külön statisztikai táblázatban vezethetik, hogy kinek hány első vagy második gólpassza volt a szezonban vagy akár karrierjük során. Ezzel akár ki lehet hangsúlyozni azt, hogy valójában mennyire fontos az adott játékos az adott támadás befejezésében.

Mi lehet gólpassz?

Tulajdonképpen bármi: pontos keresztpassz, kipattanót eredményező lövés vagy akár egy jól időzített korongszerzés a támadóharmadban, a lényeg, hogy ne szakadjon meg a támadás. Ha megszakad akkor végülis lehet szerezni unassisted gólt.

Számotokra furcsa volt először találkozni ezekkel a szabályokkal? Mi az ami a mai napig fura a jégkorong összes szabálya közül?