Röviden és tömören, semmit….köszönöm a figyelmet! 😀
Na jó azért nem ennyire egyszerű a helyzet, kicsit ássuk bele magunkat mélyebben.

A magyar jégkorong-válogatott a 2025-ös Sárközy Tamás Emléktorna összes meccsét elvesztette, ami elsőre elég rosszul hangzik, de én úgy gondolom, hogy nincs akkora gond, mit azt páran gondolják.
A három ellenfél Olaszország, akikkel nagyon régre nyúlik vissza a történetünk, Franciaország, akiket éppen November elején sikerült legyőzni (az egyetlen őszi győzelme a válogatottnak), illetve Lengyelország volt(a legutóbbi 8 meccsünkből 7 vereséget szenvedtünk ellenük).

Védekezési problémák

A három mérkőzésen összesen 12 gólt kapott a válogatott, ami a hátsó alakulat összehangolatlanságát jelzi. Az Olaszország elleni 2-1-es vereségben még viszonylag szorosnak mondható, de Franciaország (2-5) és Lengyelország (2-5) elleni 10 gól elég soknak mondható, főleg annak tudatában, hogy „csak” néggyel tudtunk válaszolni. Nyilván az üres kapus gólok egyértelműek, de a franciák elleni viszonylag egymás után kapok gólok, a lengyelek elleni szerzett gólok utáni kapitulációk jelzik, hogy a hátsó szekció nem feltétlenül volt ott fejben és kondiban.

Támadószekció hatékonysága (?)

Az öt ütött gól sajnos a kettes átlagot sem éri el, ami még annyira nem vészes, mert bőven lehet meccseket nyerni így is, és nem is az eredmény volt a fő cél.
Az emberelőnyös lehetőségek kihasználása gyenge volt, és egyenlítés vagy szépítés után sem tudtunk minőségi támadásokat építeni. Kicsit sok volt az egyéni akció és néha pedig akkor jött passz amikor lövést várt a közönség. (Vagy épp háborút, ahogy valaki fentről ordibálta rendszeresen vasárnap Lengyelország ellen :D)
Tanulság: nagyobb hangsúlyt kell fektetni a gyors és pontos korongfelvitelre és a szélsőjátékosok bevonására, mert a centerjáték nem működött ezek ellen a csapatok ellen most, habár Terbócs szólója szép volt.

Fizikai és kondicionális különbségek

Mindhárom találkozó a hajrában dőlt el. Az olaszok ellen nem sikerült egyenlíteni, a másik két meccsen pedig a végén kaptuk a gólokat. Ez utalhat fizikai fáradtságra is és mentális elfáradásra is. Nem tudtunk odaérni, üres kapus helyzetnél nem tudtunk rendesen felállni és korongvesztés lett a vége. Nyilván 3 nap alatt 3 intenzív válogatott meccs, ahol forgatva vannak a sorok, egyik nap többet, másik nap kevesebbet játszik valaki mindkét szempontból meg tud viselni egy játékost, de a stáb valószínűleg ezt is nézte, hogy ki bírja és ki nem ezt a dupla/tripla terhelést.

Pozitív és negatív tapasztalatok

• A kapusposzton a rutinos játékosok (Bálizs, Vay, Horváth Dominik) összességében hozták a „kötelezőt”, a kapott gólok jelentős része nem klasszikus kapushiba volt.
• A rutinos csatárok láthatóan próbálták magukra húzni a meccseket. A tapasztalatuk a következő hónapokban még fontosabb lesz.
• A fiatalabb, Erste Ligából vagy ICEHL-ből jövő játékosok közül többeknél látszik, hogy a tempóval már tudnak menni, a döntéshozatalok sebességén és minőségén kell „faragni”.
• A támadók közül több, klubjában meghatározó játékos nem tudta átmenteni a formáját válogatott szintre, főleg az olasz és francia meccsen kevés volt az igazán minőségi befejezés és kapuralövés.
• A speciális egységeknél – emberelőnyben és emberhátrányban is – hiányzott az az egy-két karakter, aki ritmust, agressziót és irányítást ad.

Mit hozhat a jövő év?

A vereségek ellenére értékes tapasztalatot szerzett a stáb olimpiai kaliberű ellenfelek ellen. Rövid távon a taktika élesítésén lehet a fókusz, különösen az emberelőnyös teljesítményén illetve a hátvédpárok megtalálásán, hosszú távon pedig a fiatal játékosok beépítése és egy fiatal mag megtalálása lehet a cél és a kulcsa egy jövőbeli olimpiai szereplésnek.

Folytatás Február elején Oslóban Norvégia és Ausztria ellen.